2013. június 4., kedd

ParaNorman - Filmajánló

Létezik egy tévhit, miszerint az animációs filmek csakis kizárólag gyerekeknek szólnak.


Erre próbál rácáfolni a mai cikk alanya, a ParaNorman, ami egy apróbb horror elemekkel megtűzdelt animációs vígjáték.


Főszereplőnk a fiatal (max. 11-12 éves) Norman, aki egy különleges képességgel született, mégpedig azzal, hogy látja a holtakat és ezt nem is áll szándékában titkolni senki elől, emiatt családja, iskolatársai gyakran belékötnek, különcnek, bolondnak tartják a fiút. Ám mint az kiderül, ez a képesség felelősséggel is jár. Norman feladata, hogy véget vessen a városára több száz évvel ezelőtt szórt átoknak, így megmentve azt a pusztulástól. A sztoriról elég is ennyi, mert bizony van mit lelőni.


A film egyik érdekessége, hogy stop-motion technikával készült, ami annyit jelent, hogy amit a képernyőn látunk, az nem CGI eredménye, hanem bábokat mozgatnak, és az egész film képekből áll össze, tehát mozgatni kell a bábúkat, a mozdulatsorról pedig sok fényképet készítenek, amiből összeáll a mozgókép. Persze néhány esetben azért computer animációkkal is rásegítettek a látványra, de mivel a helyszínek többnyire fel vannak építve, így szerintem sokkal igényesebbnek tűnik a látványvilág és egészen művészi hatást kelt olykor. 

A karakterek abszolút el vannak találva, a humor pedig helyenként nem kicsit morbid, de valahogy ennek is megvan a varázsa. Maga az atmoszféra egyébként a film elejétől eltekintve egészen nyomasztó, sőt, 1-1 jelenet kifejezetten parásra sikeredett. A történet érdekes, és megindító, a zenék pedig hibátlanok. Szépen egyben van az egész film, és nem akar többnek tűnni annál ami valójában, így válik a ParaNorman az utóbbi évek egyik legjobb animációs filmjévé. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése