Egy igen
érdekes, és innovatív androidos játékot szeretnék bemutatni az érdeklődőknek,
ami csupán egy fejezetből áll jelenleg, de nekem így is eléggé elnyerte a
tetszésemet ahhoz, hogy várjam a folytatást.
Az
okostelefonok piaca egyre inkább terjeszkedik a világban, ezt még a vak is
látja, hiszen gyakorlatilag kb. minden 3. embernek az utcán lapul egy (netán
több) a zsebében. Nyilván nem mindegy milyen árszegmensről beszélünk, hiszen a
felső kategória csúcskészülékeit csak kevesen engedhetik meg maguknak, de az
alsóbb kategóriákban már kevéssel 20 lepedő fölött találunk olyan Androidos
készülékeket, amiről én néhány évvel ezelőtt, egy Sony Ericsson W300i
tulajdonosaként még álmodozni sem mertem. Hogy ez jó, vagy nem, azt mindenki
döntse el magának. Az biztos, hogy ezek a telefonok nem csak arra alkalmasak,
hogy egész nap beléjük bújva fészbúkozzunk' rajtuk, hanem többek között
játékra is, persze leginkább unaloműzésre, nem órákig tartó, vérre menő
kockulásokra kell gondolni. Vannak komoly hardveres teljesítményt megkívánó
alkalmazások is, hiszen manapság már nem ritkák a több processzormaggal
felszerelt készülékek sem, és vannak a grafikai kompromisszumokkal rendelkező
játékok, amelyek készítői inkább arra mennek, hogy minél több felhasználóhoz el
tudják juttatni alkotásukat, mindezt bárki számára ingyenesen. Utóbbi
kategóriába sorolható a bemutatóm tárgya is a Shadow Cave: The Escape.
A játékot
az ArtBit Games készítette. Nem hiszem, hogy sokan hallottak volna már róluk,
hiszen nem egy multi-platform fejlesztőcsapatról van szó, csakis kizárólag
Android-ra készítenek játékokat, a Shadow Cave pedig az első szerzeményük, ezen
kívül csupán a Shane Reaction: Zombie Dash című 2D-s zombilövölde fűződik a
nevükhöz, ami nagyon jó visszajelzéseket kapott a Google alkalmazásboltjában,
csakúgy mint a mostani tesztalany, amely 4.3/5-ös értékeléssel található meg a
Play Store-on.
A Shadow
Cave egy teljesen szürreális világban játszódó, ügyességi/logikai játék,
amelyet hangulat, grafika, és játékmenet szempontjából is, 2010 talán legjobb
platformeréhez, a Limbo-hoz tudnék hasonlítani.
Történet
nem igazán van, de annyit le lehet szűrni, az általunk irányított apró,
valamilyen repülő lénnyel egy furcsa, sötét, barlangos helyen találjuk
magunkat, ahol helyenként különös gépezeteken, forgó fogaskerekeken
keresztüljutva tudunk feladatokat megoldani, ráadásul más élőlényekkel is
találkozhatunk, jelen esetben még csak eggyel, az első fejezet végén. Szóval
ötletesnek ötletes, de mi van a többivel?
Irányítani
az érintőképernyő segítségével tudunk, logikus módon, amerre húzzuk az ujjunkat
a kijelzőn, arra mozgunk a kis lényünkkel is. Ennek érzékenységét ízlésünk
szerint állítgathatjuk a menüben. Jó pont, hogy nem csak úgy tudjuk mozgatni a
kis fénypontunkat, ha odarakjuk az ujjunkat, hanem a képernyő bármely részén
tapicskolhatunk, így nem takarunk ki semmit amit látni szeretnénk.
A látványvilág ötletes. Szép, de egyben sötét és depresszív is. A 2D nyújtotta
lehetőségeket szépen kihasználja a játék, a kis lényünk apró fénycsóvákat húz
maga után, de néhol látszanak a barlang faláról csöpögő cseppek is, szóval
igazán hangulatos.
Zenei téren átlagosan teljesít a játék. Semmi fülbemászóbb dallam, de ami kevés hanghatás van a játékban, az illik is bele.
Több dolgot nem tudok írni a gémről', hiszen egyelőre nagyon rövid, de bátran ajánlom bárkinek aki kedveli tornáztatni az agyát, és aki biztos benne, hogy néhány sikertelen próbálkozás után nem vágja földhöz a telefonját. :)
Zenei téren átlagosan teljesít a játék. Semmi fülbemászóbb dallam, de ami kevés hanghatás van a játékban, az illik is bele.
Több dolgot nem tudok írni a gémről', hiszen egyelőre nagyon rövid, de bátran ajánlom bárkinek aki kedveli tornáztatni az agyát, és aki biztos benne, hogy néhány sikertelen próbálkozás után nem vágja földhöz a telefonját. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése