Vasember 3 – kritika

Egy széria amit soha nem tudtam hova tenni magamban. „Szeressem, vagy   ne?” „Foglalkozzak vele, vagy ne?” Ilyen, és ezekhez hasonló kérdések fordultak meg a fejemben addig, amíg rá nem szántam magam, és beültem megnézni moziba a trilógia befejező részét.

Az Iron Man filmekkel valahogy mindig is úgy voltam, hogy: „Jó, jó élveztem megnézni, meg látványos volt, meg poénos volt…”, viszont a mondat végén mindig ott volt az a „de…”. Persze Robert Downey Jr. mindig baromi vicces, és úgy általában egy jól ütemezett, pörgős filmről van szó, legyen az akár az első, vagy a második rész. Viszont mindkét filmnek voltak rossz pillanatai, ami miatt nem volt felhőtlen az öröm.  Ilyen például az első Vasember végén lévő harcjelenet, amit én nem igazán tudtam komolyan venni, de nem ez volt az egyetlen ilyen.

Viszont ettől függetlenül úgy gondoltam hogy egy mozit simán megér a harmadik rész, szóval kezdjük az elején. Főhősünk, Tony Stark a bosszúállókkal történő világmegmentősdi után nehezen tudja feldolgozni a történteket, kissé beleőrül a sikerekbe, folyamatosan bádogdobozán dolgozik, emiatt nem tud aludni, pánikrohamai vannak, és úgynevezett poszttraumás stressz szindrómában szenved (huhh, ezt könnyebb leírni mint kimondani). A háttérben eközben megjelenik Mandarin, a terrorista aki komoly fenyegetést jelent Amerikára, és persze kisebb összetűzésbe keverednek Tony Stark-al, akinek megsemmisül élete munkája, és a nulláról kell újrakezdenie mindent, valamint szembe kell szállni félelmeivel.

A alap-sztorit hallva kevés ember kapná fel a fejét, de ettől függetlenül szerintem ez a film zseniális. Azt hiszem erre nincs is jobb szó. Pörgős, ahol kell akciódús, Downey ismét halál laza, a dialógusok folyamatosan fenntartják az ember figyelmét, ahogy az ezekből származó poénok is sokszor elfedtetik a nézővel hogy tulajdonképpen nem is egy vígjátékra ült be. A helyzetkomikumok pedig az előző részekhez hasonlóan egy nagyon erős pontját képezik a filmnek. Persze egy akciófilmből nem maradhat ki a hihetetlen látvány sem így 2013-ban, a Vasember 3 márpedig ezen a téren is kifogástalan, és itt még talán a digitális 3D megléte is indokolt volt.

Mint mondtam, a történet alapfelállása semmi meglepőt nem tartalmaz, ám ebből az új rendező, Shane Black a lehető legtöbbet kihozta. Mindig van valami ami miatt úgy érzi az ember, hogy nem tekinthet el egy pillanatra sem a vászonról. Hol Stark betegségére koncentrálunk, hol a háttérben mocorgó gonosztevőkre, hol az akciódúsabb részekre, és a film nagyszerűen pásztázik ezek között, miközben egy rövidebb nyomozgatós szál is bekerül a képbe, valamint új mellékszereplőkkel is találkozunk (nem gondoltam volna, hogy az egyik kedvenc karakteremet egy gyerekszínész fogja alakítani…). Mindezek mellett pedig van a történetben egy csavar, ami eszméletlen nagyot üt.
Hmmm… mit is hagytam ki? Ja igen, a zenék! Nos azt határozottan állíthatom, hogy soha ezelőtt Iron Man filmben nem voltak még ennyire jók a zenei betétek. Már az Eiffel 65-os kezdés megalapozta a filmhez való hozzáállásomat, de a Brian Tyler által írt számok is kellően fülbemászóak és grandiózusak egy ilyen témájú filmhez, a stáblista alatt szóló zenéről pedig nem is beszélve.

Természetesen mindezen felsorolt pozitívumok ellenére a film nem tökéletes. Pepper Potts karaktere tovább erősítette azt a sztereotípiát, miszerint minden amcsi akciófilmbe kell egy dögös csaj, aki mindenhez ért, kivéve ahhoz, hogy ha jön a veszély akkor mondjuk tegyen is valamit, ne csak lógjon egy helyben, miközben jók a mellei, bár azért egy rövid jelenet erejéig próbált nem ilyennek tűnni. Minden másban viszont olyan a csaj, mint valami robot aki arra van programozva, hogy tökéletesen hajtson végre mindent.
Apróság, de nekem kicsit szúrta a szemem a sok repülő acélszekrény. Úgy értem, hogy eddig úgy voltunk vele, hogy a vasember úgymond Tony Stark része, nem pedig egy olyan „termék” amit mindenféle célra fel lehet használni, mint pl. állami fegyvernek, vagy egy egész repülő tánccsapatnak, vagy otthoni klónnak. Ám az is igaz hogy ebben a filmben már inkább a főszereplő jellemfejlődésén van a hangsúly mintsem a vörösebbik énjén, szóval ezt nem is nevezném igazi negatívumnak.



Mindent összevetve ez a film bizony ott van a szeren, érdemes pénzt adni érte, és tényleg bárkinek tudom ajánlani aki egy kicsit is fogékony az ilyen, és ehhez hasonló filmekre. Talán néhányan furcsa szemmel olvassák majd ezeket a sorokat, de számomra a Vasember 3 összességében kenterbe veri a Bosszúállókat. Konkrét folytatásról pedig egyelőre nincs szó, de abban biztos vagyok, hogy nem utoljára láttuk Bob Downey-t fémbe öltözve.

9/10