Mi mással is térhetnék vissza a szünetből, ha nem egy kis zenével? Hétfő van, nem is maradhat el a heti melódiaadag, íme:
Huhh, kényes témához érkeztem, néhány hónappal ezelőtt még csak nem is gondoltam volna, hogy a közeljövőben az itthoni rap-el akár csak egy cikk erejéig is foglalkozni fogok. Egyszerűen nem bírtam megtűrni azt, ha magyar nyelven hallottam meg egy rap számot, és ezért részben én, részben pedig a korosztályom a felelős. Tele voltam előítéletekkel, most pedig, mikor kezdek rájönni, hogy Magyarországon is találhatunk igényes strófákat, kicsit átverve érzem magam. Az itthoni hip-hop valljuk be, elég nehéz helyzetben van, ugyanis borzasztó nehéz kitörni egy olyan zenei műfajban utazva, amely alapjáraton is egy kisebb réteghez szól (magyarán rétegzene), úgy pedig még inkább, hogy apró országunkban ezen előadók kb. 80 %-ában az igényesség és az eredetiség olyan kevés, mint árvaházban a szülői értekezlet, és akkor még finoman fogalmaztam. Persze ez csak egy személyes vélemény, de azért szeretném szemléltetni, hogy mit értek én (1.) igényes rapszöveg alatt, és mit (2.) egy tányérnyi kihányt romlott betűleves papírra locsolása alatt. A téma (mivel manapság az oly’ divatos) legyen a ribancság:
1.)
Szerte szét, a szinglilét szimplán terjed szét,
A
syndicate szirénekké válnak a szende Cyntikék.
Pesti
lányok, kisebb gáz fröccs, haladjatok fékkel
Rokonná
válik az országnak lassan az egész 7 ker
Ha
kisujjam nyújtom, tövéből húznád a bal karom
Ha
jobban néznél ki, kizuhannál az ablakon
Minden
szempont a szemkont
Hogy
ezer irányba tetszelegj,
Itt
az a foglalt dáma már, akin éppen fekszenek.
Csak
a csokoládé nyugtat, ha rálátsz a csinosakra,
Aki
a kicsit nem becsüli, az fürgén simogassa
Ha
szeretem benned mi nincs, hát megkapom, ami van,
Ez
az ürességek teljessége hétköznapian.
Aki
belátta, lezseren „plezseri”, itt nincsen apelláta,
Inkább
belül, mint kívül ragyogjál a sok aberráltra.
2.)
Szeretlek
kislány rafinált vagy azért,
Szeretlek
kurva mert megdöglessz a faszért,
Házi
asszonyom tinik is meg anyukák,
Az
egész életüket kukikkal álmodják,
Nem
azt kell utálni aki erről beszél,
És
megéli a baszást hát belemegyek ezért,
Hogy
használjatok aztán dobjatok el,
Mert
nem adom könnyen a faszomat el,
Fizessetek
azt szeretem a legjobban,
Mikor
egy estére ajándékot kaptam,
Tedd
be a lemezem én addig fedezem,
Azon
a csajon fura valami én asziszem,
Lehet
hogy pali faszomba a travikkal,
Előhuzakodok
romantikus kártyákkal,
Ki
az aranypofa? a macskád te ribi,
Ha
megvoltál nekem az max nekem ciki.
Remélem
látni a különbséget a kettő között. Persze ezért mindig megkapom azt, hogy:
„Hát de jóó ez csak nem érted a lényegét, mert ez egy őszinte rap, ez benne a jóó!”
Erre pedig én csak annyit mondok, hogy lóf*szt! Az, hogy egy rapszöveg minden sora primitív és sablonos, hogy 30 másodperc alatt hatszor mondják ki a „f*sz”, „p*na” és „k*rva” szavakat, nem feltétlenül egyenlő az őszinteséggel. Lehet valami őszinte úgy, hogy a sorok között olvasol, hogy társadalomkritikát rejt az egész, nem pedig üres fikázást. A legnagyobb gond pedig az, hogy itthon azon előadók vannak többségben, akik nem képesek egy marék döglött molylepkénél jobban megerőltetni az agyukat (?), amikor szöveget írnak.
Viszont
annál értékesebbek azok az alakulatok, akik képesek némi színt vinni hazánk
hip-hop világába. Csak hogy néhányat említsek a jobbak közül: Sub Bass Monster,
Animal Cannibals, Hősök, Docta & Diaz, Akkezdet Phiai (tudom, tudom, ők nem
rapperek, de muszáj volt megemlítenem őket).
Egy bandát azonban direkt kihagytam a felsorolásból, ők a mai kiválasztottaim, név szerint a Punnany Massif, és az Élvezd című zeneszámuk. Nagyszerű hangszerelés (igen, hangszereket használnak), mesteri szöveg, fülbemászó refrénnel. Amolyan igazi nyári himnusz, amit bármilyen kedvemben hallgatok meg, rögtön felvidít. Minden megvan ebben a számban, amit fent elmondtam az igényes rap zenéről, és még több is, szóval csak élvezd!
Punnany Massif – Élvezd:
Egy bandát azonban direkt kihagytam a felsorolásból, ők a mai kiválasztottaim, név szerint a Punnany Massif, és az Élvezd című zeneszámuk. Nagyszerű hangszerelés (igen, hangszereket használnak), mesteri szöveg, fülbemászó refrénnel. Amolyan igazi nyári himnusz, amit bármilyen kedvemben hallgatok meg, rögtön felvidít. Minden megvan ebben a számban, amit fent elmondtam az igényes rap zenéről, és még több is, szóval csak élvezd!
Punnany Massif – Élvezd:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése